Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Késői bánat

Már több ezerszer mondtam el,
de nem hallgattál rám,
ezért ne is keress csomót
a zöldellő kákán,
többé te már ne köss belém,
nem hallom átkaid,
kiástad nagy türelmesen
szerelmünk árkait.

Az első nap még édesen,
csüggtél az ajkamon,
azóta majd minden borult,
de nem vettem zokon,
próbáltam megkeresni azt,
mitől lettél ilyen,
kedvedben jártam szüntelen
akárhogy is, szívem.

Belátom már az én hibám,
hogy így esett e gond,
miért lehettem annyi, mint
kabátodon a gomb,
hibáztam én, hogy két szemem
nem nézte akkor azt,
csupán látnom kellett volna
a jó anyósomat.