Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A remény földkörüli útja

(Szonettkoszorú)

1. Az indulás

Nem énekeltem akkor én de régen,
kopott a hangom és kemény is nagyon,
betűvetést tanítok és egészen
magamnak élve boldog remény vagyok.

De int felém a múzsa, dolgod akadt,
vedd hát elő a szögről a lantodat.
Ma énekeld meg újra mi megmaradt,
hitetlenek remegjék a hangodat.

Nem old alóla álom és gondolat,
ne tétlenül nézd és főleg ne resten,
pengesd meg hát újra most a húrodat.

Elindultam legott e csöndes esten,
dalomra tűzni tengernyi gondodat,
ma lantom újra íme megkerestem.


2. Szíria

Ma lantom újra íme megkerestem,
felültem gépemre én magányosan.
Elégett városok felett repültem
cikkcakkban ámde még nem túl magasan.

Szíriát láttam és a Nap fölöttem
kegyetlenül égetett, homályosan
láttam menetelőket is előttem,
tántorogtak éhesen és szomjasan.

Gyereksírás és jajgatás követte
(amerre elhaladtak árván, vétlen)
kiket csalóka jobb élet hitette.

Ugye számodra mégsem ismeretlen
az a kín az erőltetett menetben?
Fogalmazok tagoltan és időtlen.


3. Észak-Korea

Fogalmazok tagoltan és időtlen,
meglátogattam én Észak-Koreát,
nagyon óvatos volt a gépem hiszen
lelőhetnek, akár egy rühes kutyát.

Láttam ott fegyelmezett éhezőket
személyi kultuszon felnőtt tenfiát
áldozta és irtott még felmenőket,
mondok értük is törékeny balladát.

A nagyvezér saját véreit ölte
halomra vagy űzte drótzárt, kietlen
táborokba, ki hatalmát nem félte

az futhatott, szöges határ kegyetlen
hurkán akadt fenn, úgy ordítom innen
dagályosan, no meg fülig repedten.


4. Mexikó

Dagályosan, no meg fülig repedten
kiáltom: nem volt még elég a vérből?
De gépem tovább halad rendületlen,
Mexikó felett tűnik fel az égből.

Hol kartellek ölik halomra egymást
a drog nevében, konok, sötét dühvel,
kiirtva falvakat, osztva rút halált,
mert már nem menekülhet földjéről el

senki sem, hisz lassan ő is részese
a háborúnak, sorsát igaz féled,
de tenni nem tudsz semmit sem ellene.

Karodba hal fiad és feleséged
egy imát kimondanom úgy kellene,
belőlem éled égi dalra lelked.


5. Jemen

Belőlem éled égi dalra lelked,
de gépem már tovább is állt a légben,
Alattam láttam az éhező Jement,
homokviharban, amint szomjan, éhen

tengernyi ember remegve szenvedett.
Ha pár morzsát megszerzett is azt mégsem
ehette meg, mert inkább a gyermeket
etette meg, s maradt tovább is éhen.

Azután jöttek fegyveres katonák,
kik parancsoltak neki ingerülten.
elvették batyuba kötött vagyonát.

Ekkor elfutott, meg sem állt csak éppen
Európa kevély határainál, 
nekem zokogsz, nekem nevetsz hevülten.


6. Törökország

Nekem zokogsz, nekem nevetsz hevülten,
kínodban immár csak egyet legyintesz,
végre itt vagy, itt remegsz menekülten
de ágyat, étket csak könyörből vehetsz.

Bezártak egy nagy táborba keményen
összezsúfoltak és örülsz ha fekhetsz,
szabadság-demokrácia jegyében
magadnak kérdésre miképp felelhetsz?

Ez hát világod másik, jobbik vége,
ezért jöttél, most csak ezt érdemelted,
erre ítéltettél, e megtűrt létre?

Nyújtom kezem, de elfogadni merszed
nincsen barátom, lelkem fogadd érte,
belőlem élsz, megannyi földi percet.


7. Kongó

Belőlem élsz, megannyi földi percet
szomorúságodban engem megtalálsz,
de repül gépem tovább, egyre feljebb,
messziről látom már forró Afrikát.

Kongó fölött ereszkedtem épp lejjebb,
s megpillantottam az éhezés poklát,
alattam oly sok kornyadozó lelket
számoltam én, az éhkopp mesterfokát.

A kínt, hogy gyermeked karodban szenved
a döbbent tekintetemmel figyeltem,
embertársam, tartson ki gyönge tested.

S a homokra langy esőt permeteztem,
ne rabtartódnak tedd össze két kezed,
nekem köszönd meg azt, hisz én fizettem.


8. USA

Nekem köszönd meg azt, hisz én fizettem,
én adok erőt csak a felkeléshez.
Minneapolis fölött járt a gépem,
hol oly közel álltak a lincseléshez.

A rasszizmus lám ezerféleképpen
ütötte fel fejét, bilincseléshez
gyilkossággal párosult és eképpen
táptalajt adott dacos zendüléshez.

Ó mondd, barátom nem lesz vége soha,
hát régóta minden harc hiába volt
feketének csak papíron van joga?

És csak repültem tovább, felkelt a Hold,
szórtam magam a boldogtalanokra,
utam bizony valóra vált kaland volt.

 

9. Japán

Utam bizony valóra vált kaland volt,
miközben delfinekkel versenyeztem,
az óceán vizén láttam egy hajót
orrában egy különös szerkezettel,

amely egy gyilkoló szigonyágyú volt.
bálnákat irtott ocsmány hevülettel,
miket aztán sötét gyomrába pakolt
és vitte a partra nagy lendülettel.

Akkor kiirtunk mindent körülöttünk,
önzőn magunkra gondolunk csak éppen,
hozzá torz ideológiát fűzünk?

De már mentem tovább a messzeségben
szorongó fájdalmam bár aligha szűnt
körül kerültem én a Földet éppen.

 

10. Brazília

Körül kerültem én a Földet éppen.
Alig lassítottam, siettem talán,
amikor egy őserdő fölé értem
Brazil földön, az Amazonas partján.

Láttam, hogy irtják az erdőt egészen
óriás foltokban konok banditák,
felégetve gonosz, pusztító tűzben
vele az isten megannyi állatát.

Marad esélye a Föld tüdejének
regenerálódni, (talán már csak volt)
pótolni szintjét még az oxigénnek?

Tovább repültem, ott hagytam a pokolt,
Földem fölé, fölé a kéklő tájnak,
melyen falum csak álom, tenyérnyi folt.

 

11. Tibet

Melyen falum csak álom, tenyérnyi folt,
ez hát a bolygóm, nekem ennyi maradt,
itt minden olyan mértékben megokolt,
hogy láttán lélegzeted is elakad.

Tibet fölött az ég oly kék, s fehér volt
csak a lelkekben dúlt belül alkonyat
ott rend, iszonyú elnyomó rend honolt
kordában tartva a gondolatokat.

Dalai lámát Indiába űzték,
tanait is betiltották kevélyen,
a szerzeteseket meg átnevelték.

Mondd vérem, kik vagyunk mi, hogy merészen
kultúrákat likvidálunk, sírok én
magam csak árva, rebbenő kis létben.

 

12. Légszennyezés

Magam csak árva, rebbenő kis létben
utazó, keskeny reménysugár vagyok,
tekintetemmel körbejárok éppen,
s látom hogy füstöt okádnak városok.

Látom amint mi ezerféleképpen
okádjuk bőszen a szén-monoxidot
és arcunk továbbra is rezzenetlen,
találunk rá még ezernyi indokot.

Agyam okos megoldás után kutat,
vajon lesz aki már ilyenről hallott
és befoltozza majd az ózonlyukat?

Lelkem remeg és már-már összecsuklott, 
testem is elgyengült, törékeny maradt,
egy éles, élezett kövekre hullott.

 

13. Műanyag

Egy éles, élezett kövekre hullott
testem összeszedték és zsákba rakták,
belőlem ott már semmi sem lesz, holott
a zsák még vagy ezer évig egzisztál.

És a tengerekben ahogyan szokott, 
undorító szigetekké összeáll,
mint minden eldobott zacskód és zsákod
felfordult halak gyomrából kandikál.

Mivégre ez a makacs önpusztítás,
hogy hová vezethet én már nem kétlem,
használj helyette lebomló bármi mást.

Remélem azt, nemhiába beszéltem,
bár én is megéltem annyi miegymást, 
darabra tört anyag maradtam, éltem.

 

14. Hazafelé

Darabra tört anyag maradtam, éltem,
gépemmel hazaindulok az útról.
Láttam, dacoltam és titkon reméltem,
mindenhol hagytam sugarat magamból.

Kócos haját borzoltam őszi szélben
gyermekünknek kit úgy kaptunk a Naptól
a létezés csodás-szép kölcsönében,
óvjuk széltől, főleg mai magunktól.

Ím hát földet értem, már itthon vagyok,
akivel akartam azzal beszéltem,
többet én, mint új reményt nem adhatok.

Lantom letöröltem, elraktam szépen,
azóta végtelen csendben hallgatok,
nem énekeltem akkor én de régen.

 

15. Mesterszonett

Nem énekeltem akkor én de régen,
ma lantom újra íme megkerestem,
fogalmazok tagoltan és időtlen,
dagályosan, no meg fülig repedten.

Belőlem éled égi dalra lelked,
nekem zokogsz, nekem nevetsz hevülten,
belőlem élsz, megannyi földi percet
nekem köszönd meg azt, hisz én fizettem.

Utam bizony valóra vált kaland volt,
körül kerültem én a Földet éppen,
melyen falum csak álom, tenyérnyi folt.

Magam csak árva, rebbenő kis létben
egy éles, élezett kövekre hullott,
darabra tört anyag maradtam, éltem.